A december, január, február, március hónapok hűvösebbek és csapadékosabbak. Áprilistól-októberig meleg, fürdõzésre alkalmas az idõ. A július és az augusztus a legmelegebb hónap. Ekkor a hõmérséklet megközelíti a 35 C fokot.


Mielőtt nekivágnánk gyermekünkkel az utazásnak, mindenképpen kérdezzük meg gyermekorvosunkat, hogy az adott országban milyen betegségek jelenthetnek veszélyt, s kérjünk tanácsot ezek megelőzési lehetőségeiről. Egy éves kor alatti gyereket kifejezetten kockázatos magunkkal vinni, számukra ugyanis még nem ajánlott bizonyos védőoltásokkal történő védekezés, ezért védtelenek lehetnek egyes fertőző betegséggel szemben. Egy nagyobb utazás esetén azzal is érdemes számolni, hogy a hosszabb utat a kicsik nehezen viselik, ajánlott tehát hazánkhoz közeli célországot választani.
Útlevél:
Kiskorú vagy gondnokság alatt álló személy kérelmét a törvényes képviselő nyújthatja be.
A kérelméhez szükséges:
A szülőknek (törvényes képviselőnek) a közjegyző, a gyámhatóság, illetve az útlevélhatóság előtt tett, a magánútlevél kiadásához hozzájáruló nyilatkozata vagy a szülői felügyelet megszűnését, illetőleg szüneteltetését igazoló jogerős bírósági határozat másolata. Az utolsó pont kapcsán fontos kiemelni, hogy mindkét szülő - közjegyző, gyámhatóság, illetve útlevélhatóság előtt tett - hozzájáruló nyilatkozata szükséges a magánútlevél kiadásához. Amennyiben a szülői felügyelet megszűnt, illetve szünetel, az ezt igazoló jogerős bírósági határozat másolatára van szükség.
További információk: www.magyarorszag.hu
Repülővel:
Ha egy kiskorú olyan személlyel száll repülőre, akinek eltérő a családi neve a gyermek családi nevétől, igazolni kell, hogy a személy a kiskorú szülője vagy törvényes gyámja, vagy hogy a gyermek a szülő tudomásával, illetve engedélyével utazik. Igazolás (pl. közjegyző előtt tett nyilatkozat, anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, diákigazolvány stb.) szükséges mind az eltérő családnevű szülővel való együtt utazáskor, mind pedig kíséret nélküli utaztatás esetén, amelyet a gyermek szülője vagy nagykorú kísérője köteles bemutatni a jegy megvásárlásakor vagy az utazás megkezdésekor. 2 év alatti gyermekek részére a Malév járatain csecsemőjegy váltható. Ebben az esetben a baba külön üléshelyre nem jogosult, a felnőtt ölében utazik. Egy kísérővel legfeljebb egy csecsemő utazhat ölben, külön üléshely foglalása nélkül. További csecsemő részére gyermekjegyet kell váltani, amely üléshely foglalására jogosít. Csecsemő külön üléshelyen történő utazása esetén a csecsemővel utazó köteles CE vagy FAA minősítésű babaülést biztosítani. Kérésre a légitársaság babaételt is biztosít.
A „Kísérő nélküli kiskorú" (Unaccompanied Minor, UM) szolgáltatás a magyar légitársaságnál olyan 2 és 16 év közötti gyermek részére igényelhető, aki 16 évesnél idősebb utas kísérete nélkül utazik. A gyermeket az indulási állomáson a hozzátartozótól vagy meghatalmazatott személytől veszi át a Malév és mindaddig felelős érte, amíg a célállomáson az UM dokumentációjában meghatározott személynek átadásra nem kerül. A 2 és 5 év közötti gyermek csak külön légiutas-kísérővel utazhat járatainkon. A szolgáltatás díja függ az úti céltól. Az 5 és 12 év közötti gyermek önállóan is utazhat kísérő nélküli kiskorúként. Ez esetben a gyermek mind a járat, mind pedig a repülőtér személyzete részéről kiemelt figyelemben részesül. A szolgáltatás díja: gyermek díjtétel + 25 EUR / szegmens. 12 évnél idősebb, de 16 évnél fiatalabb gyermek már utazhat önállóan is járatainkon, de természetesen ebben az esetben is van rá lehetőség, hogy kísérő nélküli kiskorú szolgáltatást igényeljen gyermekének. Ennek díja: felnőtt díjtétel + 35 EUR / szegmens. Arra is van mód, hogy ilyen korú gyermekével külön légiutas-kísérő utazzon, ebben az esetben az UM díj mellett a légiutas-kísérő díját is meg kell fizetni, amely az úti céltól függ. A gyermek (UM) önálló utazásához kapcsolódó összes költséget (pl.: étkezés a tranzit repülőtéren, vízumdíj, stb) a hozzátartozó viseli.
Egyes díjtételekből gyermekkedvezmény adható. A kedvezményre az utazás megkezdésekor 2. életévüket már betöltött, az utazás utolsó szakaszának megkezdésekor azonban 12. életévüket még be nem töltött gyermekek jogosultak.
Autóval:
A gépkocsiban utazó, 150 cm-nél alacsonyabb gyereket a testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben (továbbiakban: gyerekülésben) kell rögzíteni. A testsúlynak megfelelő jelöléseket feltüntetik a gyereküléseken is, a következő csoportba sorolás szerint:
0. csoport: 10 kg testsúly alatt
0+. csoport: 13 kg testsúly alatt
I. csoport: 9-18 kg testsúlyig
II. csoport: 15-25 kg testsúlyig
III. csoport: 22-36 kg testsúlyig.
Azokban a gépkocsikban, amelyek gyerekülés rögzítésére nem alkalmasak, 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, 3 évnél idősebb és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek is csak a hátsó ülésen utazhat. A gyermekülés rögzítésére alkalmas gépkocsikban 3 év alatti gyerekek első és hátsó ülésen is kizárólag autósülésben utazhatnak (tehergépjárművekben is). Első ülésre csak akkor rögzíthetjük az autósülést - minden esetben a menetiránnyal ellentétes irányban-, ha az üléshez nincs felszerelt légzsák, vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták (kikapcsolták). Nem szállítható az első ülésen harmadik életévét betöltött, 150 cm-nél alacsonyabb testmagasságú gyerek, még gyerekülésben sem. 3 év feletti, de 135 cm alatti gyermeket kötelező a hátsó ülésen, gyerekülésben szállítani, kivéve, ha ez a gyári kialakítás miatt nem szerelhető be - például nincs a hátsó üléshez tartozó biztonsági öv. 135 és 150 cm közötti gyermek az első ülésen csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható, míg a hátsó üléseken akkor is, ha a biztonsági övvel megfelelően rögzíthető. A 3. életévüket betöltött, legalább 135 cm magas gyerekeket a hátsó ülésen már elegendő a gépkocsiba szerelt biztonsági övvel rögzíteni (gyerekülés nélkül), ha az öv a testmagasságához igazodik és a gyerek biztonságosan beköthető. (Ilyenkor lehet jelentőségük az ülésmagasítóknak, ha a biztonsági övrendszer nem állítható.) Nem kell továbbá gyerekülésben szállítani a gyerekeket a taxi hátsó ülésén, a mentő betegellátó terében, a menetrend szerinti autóbuszokon, illetve ha a gyerek a külön jogszabályban meghatározott, orvos által kiállított igazolással rendelkezik.
Tippek:
1. Érdemes több kisebb szakaszra bontani az utat, megállni, étkezni vagy egy játszótéren szaladgálni. Jó, ha az utazás előtt mesélünk neki a tervezett kirándulásról. El lehet mondani, vagy játékok segítségével le lehet játszani az eseménysort, hogy lélekben ő is felkészülhessen, vagy még időben feltehesse kérdéseit, elmondhassa az aggodalmait. A gyerek számára biztonságot jelentő játék, kendő, cumi stb. legyen mindig a kezünk ügyében! Lehet neki mesélni az üdülés helyéről, milyen újdonságokkal fog ott találkozni, mit lehet majd ott csinálni, kivel fog egy szobában aludni stb.
2. Strandon vagy olyan helyen, ahol többen is megfordulnak, érdemes először egy kis terepszemlét tartani a gyerekkel, tájékozódási pontokra felhívni a figyelmét. Megbeszélni vele, ha mégis elkeveredik, milyen, messziről is látható objektumhoz menjen vissza, és hogy ott fogjuk mi is keresni. Segítség a szülőnek a sokadalomban egy rikító színű, különleges mintájú sapka, fürdőruha, vagy egy gázzal töltött lufi, amit csuklóra lehet erősíteni. Nagyon gyakori, hogy több bába között vész el a gyerek. Mindenki azt gondolja, most éppen a másik figyel a lurkóra. Adott időtartamra egy konkrét személy vállalja a felügyeletet és váltsák egymást a felnőttek.
3. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy a kicsik bőrét fokozottan kell védeni a napsütéssel szemben. Kenjük be őket minél magasabb faktorszámú, vízálló naptejjel, és ne vigyük őket a tűző napra délelőtt kilenc és délután három között. Ha pedig hosszabb időt töltenek a vízben, érdemes rájuk egy vékony, fehér pólót adni.
4. Jó, ha viszünk babakocsit, mert pakolásra is nagyon jó, és strandolás után a szaladgáló csemeték is elfáradnak, elég a csomagokat hazacipelni! Egy nagy pléd is elfér a babakocsi bevásárlóhálójában, de ha apa bevállalja, ez is nagyon jól jön, nem csak a napozáshoz, de kis uzsonnázáshoz is oda lehet telepedni, vagy egy gyors peluscserét is könnyedén megoldunk. Váltópelus, törlőkendő pelenkásoknál mindig van, de nagyobb gyerekeknél is jó a törlőkendőt elpakolni, mert ha esetleg nincs lehetőség kézmosásra, ezzel gyorsan és könnyen letörölhetjük a piszkot a kis dolgos mancsokról, máris lehet eszegetni.
2004-ben útlevelet vezettek be a háziállatok számára az utazás megkönnyítése céljából. Minden macskának és kutyának rendelkeznie kell ilyen útlevéllel, mely EU-szerte elismert igazolásként szolgál arra, hogy a háziállat megkapta a veszettség elleni védőoltást. Az Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban továbbá azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt-e. A szükséges vizsgálatokat az Egyesült Királyságba, Írországba és Máltára történő utazás esetén legalább hat hónappal, Svédországba történő utazás esetén legalább 120 nappal az utazás előtt el kell végezni. 2012-ig bevezetnek egy elektronikus mikrochipet, amelynek célja az állat azonosításának megkönnyítése. Az átmeneti időszakban azonosításra továbbra is használható a tetoválás, kivéve az Egyesült Királyságot, Írországot és Máltát, ahol már most előírás a mikrochip.

MAGYARORSZÁG CIPRUSI NAGYKÖVETSÉGE
CIPRUS MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
Az új Európai Unió-s tagállamok állampolgárai 2004. május elsejétől vízummentesen utazhatnak be valamennyi uniós tagállamba három hónapot meghaladó tartózkodási cél esetén is. Ilyenkor elegendő a beutazás után az adott ország idegenrendészeti hatóságánál tartózkodási engedélyt kérni (a vízum helyett), amelyet jövedelemszerzési tevékenység folytatása esetén az uniós állampolgároknak és családtagjaiknak általában öt évre adnak meg, és automatikusan hosszabbítható. Az ott-tartózkodás pénzügyi fedezetét külön nem határozzák meg, de a napi megélhetéshez elegendő konvertibilis valutával rendelkezni kell, ami mintegy 20-30 ciprusi font/fő/nap.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozás napjától a közösségi jog szerint a magyar állampolgárok is élvezhetik a személyek szabad mozgása alapszabadságának fontos részjogosítványát, a személyazonossági igazolvánnyal történő utazást: az Európai Gazdasági Térség tagállamai területére a beutazás, ill. ezen államok területén történő utazás érvényes magyar személyazonossági igazolvány birtokában is lehetővé válik. A magyar állampolgárok az EGT tagállamokba az 1991. április 1-je előtt kiállított személyi igazolvánnyal (kemény borítójú, népköztársasági címerrel), az 1991. április 1-je után kiállított személyi igazolvánnyal (puha borítójú, köztársasági címerrel), a 2000. január 1-je után kiállított személyazonosító igazolvánnyal (kártya formájú, műanyag), illetve 2000. január 1-jét követően kiállított ideiglenes személyazonosító igazolvánnyal is utazhatnak. A személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkező kiskorú magyar állampolgárok (tehát a 14. életév betöltése előtt) továbbra is csak önálló, érvényes útlevél birtokában utazhatnak külföldre.
A Magyar Külügyminisztérium tanácsai
Az 1974. júliusi török katonai beavatkozás óta a sziget északi része (37 %-a) török katonai megszállás, míg a déli része a ciprusi kormány ellenőrzése alatt áll. 1983-ban Északon a török ciprióták kikiáltották az ún. “Észak Ciprusi Török Köztársaságot”, amelyet azonban csupán Törökország ismert el, más ország nem, így Magyarország sem! A magyar hatóságok nem tartanak fenn kapcsolatot az "Észak-Ciprusi Köztársasággal", így nem is áll módjukban érdekképviseleti tevékenységet folytatni annak területén. A Külügyminisztérium felhívja a magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy Észak-Ciprusra csak saját felelősségükre utazzanak
Veszélyes, utazásra nem ajánlott ország státusz?
Az egész szigeten ütköző zóna húzódik, amelyet az ENSZ csapatai felügyelnek. A Ciprusi Turisztikai Hivatal felhívta a Ciprusra utazók figyelmét, hogy a sziget két részét elválasztó vonal szabadabb átjárása (2003. április végétől) mellett is csak saját felelősségre látogathatják a török ellenőrzés alatt álló területeket. Korlátozott mértékben enyhítették ugyan az előírásokat a külföldiek esetében, mert a török területről a görög területre visszatérés határideje az eddigi 16.30-ról éjfélre (24.00) tolódott, de nem engedélyezik az ott éjszakázást.
Az országba 50 ciprusi fontot, vagy annak megfelelõ bármilyen valutát lehet bevinni. A kiviteli mennyiség ugyanennyi lehet.

Tudnivalók - repülővel:
Megrendelt repülőjegyét ún. e-ticket formájában kapja kézhez, ami azt jelenti, hogy a megadott e-mail címre kapni fog egy visszaigazolást amely tartalmazza a foglalási kódot, majd a fizetés után szintén e-mailben megkapja a repülőjegyét is. Érdemes a visszaigazolást és a repülőjegyet kinyomtatni és magunkkal vinni az utazásra. Az ügyintézésnek ez a módja rengeteg felesleges papírmunkát vesz le az Ön válláról.
2008.május 19-től a járatokat a check-in pultoknál indulás előtt 40 perccel zárják Ferihegy 2. mindkét terminálján, így a beszállító pultoknál az utasfelvétel a járat indulása előtt 40 perccel befejeződik. A megnövekedett utasforgalom és a terminálátépítés miatt javasoljuk Utasainknak, hogy indulás előtt legalább 2 órával érkezzenek ki a repülőtérre, és a beszállításhoz azonnal kezdjék meg a bejelentkezést. Az utazási információk megküldésekor az alábbi tájékoztatást feltétlenül javasoljuk: - Budapesten az utasfelvétel járat indulása előtt 40 perccel zár. - Az utas késedelmes érkezéséért a Malév nem vállal felelősséget. - Ezért kérünk minden utasunkat, hogy indulás előtt 2 (két) órával jelenjen meg a reptéren.
Figyelem! A nemzetközi repülőforgalomban a szabadon szállítható csomag súlya személyenként 20 kg (egyes esetekben ettől eltérhetnek a légitársaságok), az ezen felüli csomagokat fizetés ellenében lehet föladni. Babakocsit, autóban használatos babaülést a csomagtérben felár nélkül szállítunk (nem szükséges előre bejelenteni). Az utasaink biztonsága és kényelme érdekében az utastérbe csak egy max. 6 kg súlyú, méreteit tekintve max. 55 x 40 x 20 cm-es csomagot szabad vinni.
Tudnivalók - busszal:
Az előre egyeztetett találkozási helyszínen idegenvezetőnk várja az utasokat, ezt követi a beszállítás. A tájékozódást megkönnyíti az autóbusz szélvédőjére helyezett "Millennium Utazási Iroda"-feliratú tábla. Sürgős esetben -és csakis akkor- hívja ügyeleti mobilszámunkat! (06-20-779-4104)
Ne felejtse otthon utazási szerződését, biztosítási kiskönyvét (amennyiben kötött utasbiztosítást) a segélyszámmal és a szállásfoglalást igazoló ún. vouchert! Felhívjuk figyelmét, hogy az előzetesen meghirdetett program az időjárás függvényében változhat!
HASZNOS FOGALMAK
Voucher:
A voucher az a dokumentum, mellyel Önnek garantáljuk a foglalását, és Ön a szállás elfoglalásakor igazolja, hogy lefoglalt egy szállást/szolgáltatást a kínálatunkból. Minden adat megtalálható rajta, mely a foglalásával és a szolgáltatással kapcsolatos: a tulajdonos nevén és elérhetőségén kívül tartalmazza a szállást elfoglaló személyek számát, nevét, továbbá azt, hogy mely időszakra szól a foglalás.
BBP:
Külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. A legtöbb ilyen módozat ezen túlmenően tartalmaz különböző segítségnyújtási (assistance) szolgáltatást is. Pl. az igazolvány (kötvény) felmutatása ellenében a külhoni orvos - sürgős szükség esetén - a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el.
Valuta/deviza:
A két fogalom nem azonos. A valuta valamely ország (országcsoport) törvényes fizetési eszköze egy más ország fizetési forgalmában, annak fizikai megjelenési formájában. Tehát például Magyarországon valuta egy US. dollár bankjegy, vagy az euró magyarországi bevezetéséig az eurós papírpénz, maga a kézzel fogható bankjegy vagy az érme. A deviza ezzel szemben valamilyen valutára szóló követelést testesít meg, ez egy nemzetközi elszámolásra szolgáló fizetőeszköz. Így például deviza Magyarországon a dollárra szóló banki betét, folyószámla, utazási csekk, utalvány, átutalás, stb.
ISIC:
Az egész világon egységesen elfogadott okmány, melynek segítségéval a tanulói státuszt igazolhatjuk. Világszerte számos múzeum, szálláshely, étterem, szórakozóhely ad rá kedvezményt, az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított műemlékek az igazolvánnyal 20-50% kedvezménnyel látogathatóak. Előnye, hogy telefonkártyaként aktiválható kedvezményes hívásokra és internetezéshez.
Guide:
Az idegenvezető nemzetközi (angol) elnevezése. A kifejezés a turistakalauzokra, információs kiadványokra, útikönyvekre is használatos.
Ellátási kategóriák:
Reggeli: kontinentális vagy büfé
Félpanzió: reggeli és vacsora
Teljes panzió: reggeli, ebéd, vacsora
All inclusive: teljes panzió, bizonyos italok ingyenes fogyasztása, esetenként sport és szórakoztató programok, gyermekprogramok. A szállodaleírásban található a pontos információ arról, hogy adott esetben mit foglal magába az all inclusive ellátás.

Utazásunk megkezdése előtt feltétlenül tájékozódjunk a célország vízum -és vámszabályairól, az ehhez kapcsolódó ügyintézésről és díjakról, melyekről részletesen a "Beutazás"-menüpont alatt olvashatunk. Fontos, hogy ellenőrizzük útlevelünk, személyi igazolványunk (EU-tagállamba való utazás esetén) érvényességét, hiszen például új útlevél igénylése esetén 30 napot kell várnunk az elkészült dokumentumra. Ha kötöttünk utasbiztosítást, feltétlenül hozzuk magunkkal a biztosító által előírt dokumentumokat (részletek az "Utasbiztosítás"-menüpont alatt), beleértve a segélykérő számot is! Ne hagyjuk otthon gyógyszereinket, oltási papírjainkat (amennyiben szükséges) és legfontosabb személyes használati tárgyainkat, tisztálkodószereinket! Ügyeljünk az éghajlatnak megfelelő ruházatra (részletesen a "Mit vigyünk magunkkal"-menüpont alatt) Ha repülővel utazunk, csomagolásnál tartsuk szem előtt, hogy a gép utasterébe csak kézipoggyászt vihetünk magunkkal, célszerű tehát időben eldönteni, melyik csomagunkba mit pakolunk, így elkerülhetjük a kapkodást a reptéri csomag -és vámvizsgálatnál.
Parkolás Ferihegyen:
A Ferihegy parkolóba történő megérkezésekor rövid adminisztrációt követően Önt, családját és csomagjait kiszállítjuk a kívánt terminálhoz. A repülőterek 2 km távolságra vannak, ez szállításban kb. 4-5 percet vesz igénybe, a néhány perc regisztrációt is beszámítva, a menetidőt tervezve 15-20 percet vegyenek számításba. Forgalmi akadállyal nem kell számolni a reptér és a parkoló között. Ha a repülőgép indulásáig sok ideje, vagy útba esik az induló terminál, megteheti, hogy családja a csomagokkal kiszáll a repülőtéren és Ön egyedül hozza el az autóját a parkolónkba, regisztráció után kiszállítjuk az induló terminálhoz. Ha bármi oknál fogva túl későn érkezne a repülőtérre, megteheti, hogy felhív minket útközben telefonon és kollégáink kimennek autójáért és visszahozzák azt a Ferihegy parkolóba. Visszaérkezésekor a repülőtérre miután átvette csomagjait, kérjük hívja fel a parkoló kártyán található mobil számot (06/30 5533100), amit lehetőség szerint érdemes mobiltelefonjába már induláskor elmenteni, és kollégáink perceken belül megérkeznek Önért és családjáért. Csomagjai cipeléséről is kollégáink gondoskodnak.Ha gépjárművünket a reptérnél kívánjuk hagyni, éljünk a fedett, őrzött parkoló előnyeivel. Díjszabás és információk itt:
További parkolási lehetőség:
Magyarországról a legegyszerűbben és legkényelmesebben repülővel juthatunk el Ciprusra.
Repülőterek
Ciprusnak két nemzetközi repülőtere van, ahová számos járat érkezik és ahonnan számos járat indul, nagyrészt Európába és a Közel-Keletre. Larnakába érkezik a legtöbb menetrendszerinti járat és a charter-gépek jelentős része. A reptér 5 km-re van a városközponttól. (Kattintson a képre a nagyításhoz!)
A repülőtéren a következő szolgáltatásokat lehet igénybe venni:
-járatinformáció (24 órás szolgálat)
-turista-információ (naponta reggel 8:15-től este 11-ig)
-pénzváltás
-szállásfoglalás
-kártyás és érmés nyilvános telefonok
-vámmentes üzletek, újságárusok, szuvenírboltok
-kávézók
-gépkocsi kölcsönző irodák
-taxiállomás
-speciális szolgáltatások mozgássérült utasoknak
-posta
-Egészségügyi iroda
Légitársaságok
Több mint 37 légitársaság, ezek között a Cyprus Airways, a sziget nemzeti légitársasága indít menetrendszerinti járatokat Ciprusról és Ciprusra.
Budapestről 2004 október 29-ig két légitársaság indít járatot Ciprusra: a Cyprus Airways Ltd. és a Malév. Október 29-ét követően a Ciprusi légitársaság nem indít járatokat Budapestre, így Ferihegyről csak a Malévvel utazhatunk. Akinek az éjszakai utazás kényelmetlenséget okoz, az választhatja a drágább, de napközben Bécsből, Rómából vagy Athénből induló járatokat.
Fontos tudni, hogy a Ciprusi Kormány rendelete alapján Ciprus törökök által ellenőrzött területen található légikikötőkbe érkező utasok nem léphetnek a Ciprusi Köztársaság területére.
A régió egyik legfontosabb komphajó-kikötője Cipruson van. Egész évben, de különösen nyáron sok menetrendszerint közlekedő utasszállító hajó indul Limasszolból és Larnakából, illetve érkezik ezekbe a kikötőkbe. A legtöbb komphajó uticélja Pireusz, Rodosz, Iraklion és más görög szigetek, illetve Haifa és Port Said. Egész évben közlekednek menetrendszerinti kompjáratok, de a téli szezonban a legtöbb hajójárat ritkábban közlekedik. Az elmúlt évben 30 hajózási társaság iktatta földközi-tengeri útvonalába Ciprust.
Kikötők:
Ciprus és a Földközi-tenger ezen részének a legnagyobb és legjelentosebb kikötője Limasszol (Lemesos) szélén található. Ez az óriási kikötő egyaránt szolgálja az utas- és a teherforgalmat. A hajóval érkező látogatók több mint 90%-a itt száll partra. Innen indulnak azok a kirándulóhajók is, amelyek a környező országokba viszik a turistákat (a leggyakoribbak a Szentföldre, Egyiptomba vagy Szíriába induló 2-3 napos utak). Limasszol fontos megállóhelye azoknak a nyaralóknak is, akik a térségben hajós körutazáson vesznek részt.
A limasszoli kikötőben a következő szolgáltatások állnak az utasok rendelkezésére:
-turista-információ (naponta reggel 8:15-tol este 11-ig)
-pénzváltás
-kártyás és érmés nyilvános telefonok
-vámmentes üzletek
-kávézó
-autóbérlés
-taxiállomás (éjjel-nappal)
-buszmegálló, ahonnan Limasszol központjába indulnak járatok
-egészségügyi iroda
A Larnaka-i kikötő a város központjában található. Az utasok a kikötőt elhagyva a város pálmafás sétányán találják magukat, ahonnan percek alatt elérhető a város minden fontos látnivalója, sok szálloda, étterem és üzlet..
A kikötőben a következő szolgáltatások segítik az utazókat:
-kártyás és érmés nyilvános telefonok
-kávézók
-taxiállomás
-egészségügyi iroda
A ciprusi kikötőkről további információt a
Ciprusi Hajózási Társaság honlapján találhat. Címük:
Gala Court, 5th Floor, Corner Athinon & Salaminos Str.
Postal Address: P.O.Box 50529, CY- 3606 Limassol, Cyprus
Tel.: +357-25367551, Fax: +357-25360675
E-mail: info@csa-cy.org
Irodánkban közvetlenül, vagy banki átutalással is intézheti biztosításkötését, az adott számlaszámunkon. További információk:
http://spanyolorszagiutazas.hu/spanyolorszagi_biztositas_content.html
Az utazás előtt legalább egy hónappal érdemes felkeresni a háziorvost, aki hasznos tanácsokat tud nyújtani az utazással kapcsolatban, felvilágosítást tud adni az előforduló betegségekről, és még időben elkezdheti a szükséges oltások beadását. A mediterrán országokban három kiemelt, de védőoltással megelőzhető fertőző betegségre lehet számítani: hepatitis A, hepatitis B és hastífusz. Ezen kívül a hasmenéses betegségek okozhatnak problémát. A nem megfelelően tisztított és kezelt ételek, a félig átsült vagy nyers húsok, halak, kagylók, polipok és osztrigák gyakran felelősek a hasmenés kialakulásáért. De a nyers zöldségek és gyümölcsök is könnyen válhatnak a fertőzés forrásaivá. A saláták például különösen veszélyesek, fodros leveleik között ugyanis könnyen megtelepedhetnek a kórokozók. Gyümölcsök közül pedig biztonságosabb azokat választani, melyeknek lehúzható a héja. Vigyázzunk a tejtermékekkel, hideg szószokkal és fagylaltokkal is! Ne feledjük, hogy a jégkocka szinte mindig csapvízből készül, az italokat ezért érdemesebb a hűtőben tárolni. A biztonság kedvéért mindig palackozott vizet vásárolj! Görögországban ráadásul a vízvezeték-hálózat miatt nem lehet a papírt a wc-be dobni, hanem egy külön szemetesbe kell gyűjteni. Ha apartmanban laktok, mindenképpen cseréljétek naponta a szemetes zacskót, és fokozottan tartsátok be a higiénés szabályokat! A mediterrán országok többségében a hepatitis A a leggyakoribb fertőző betegség. Kórokozója leginkább mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett állatokból készült nyers, vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételekkel, nem ivóvíz minőségű vízzel kerül be a szervezetbe. A szennyezett ivóvíz és a mosdóvíz a fertőzés egyik legfőbb veszélyforrása, ezért mindenképpen érdemes palackozott vizet inni, és ezt használni fogmosáskor, vagy akár a cumi tisztításához is. Sajnos az alapvető higiénés szabályok betartása sem garantálja azt, hogy biztosan nem fertőződünk meg, hiszen a jégkockák, a fagylalt és a nem kellően megfőzött kagylók is készülhetnek fertőzött alapanyagokból, ezeket pedig egyetlen utazónak sincs módja ellenőrizni. A tengerparton vásárolt gyümölcsökkel kapcsolatban is ugyanez a veszély állhat fenn.

Kötelező oltás: nincs
Ajánlott oltás: hepatitis A, B
Cipruson 2008. január 1-jétől az euró (EUR; €) a hivatalos fizetőeszköz. (A török területeken a török líra (TRL) a hivatalos pénz). A mindenkori hivatalos középárfolyam a Magyar Nemzeti Bank oldalán tekinthető meg.

Bankok nyitvatartása hétfő-péntek 08:30 - 13:00-ig.
További információ:
JCC Payment Systems Ltd.,
Stasikratous 16, P.O.Box 21043, CY 1500 Lefkosia
Tel: +357 22 86 81 00 (24 hours service)
Fax: +357 22 86 85 91, 22 86 81 11
Bankkártya elvesztése esetén hívható:
JCC Payment Systems Ltd.:
+357 22 86 81 00
-EU-tagállamba való utazáskor elegendő-e a vezetői engedély (jogosítvány) a személyazonosság igazolásához?
-Nem, a jogosítvány nem elég. Az Európai Uniós csatlakozás napjától (2004. május 1.) a magyar állampolgárok az unió tagállamaiba az 1991. április 1-je előtt kiállított igazolvánnyal (kemény borítójú, népköztársasági címerrel), az 1991. április 1-je után kiállított igazolvánnyal (puha borítójú, köztársasági címerrel), a 2000. január 1-je után kiállított igazolvánnyal (kártya formájú, műanyag), illetve 2000. január 1-jét követően kiállított ideiglenes személyazonosító igazolvánnyal is utazhatnak.
-Mit tegyek, ha várhatóan több órás késéssel érkezem az előre lefoglalt szállásra?
-A lefoglalt szállásokat a legtöbb helyen este 20.00-ig kell elfoglalni. Ha Ön előre tudja, hogy erre az időpontra várhatóan nem tud odaérni, már foglaláskor mindenképpen jelezze irodánk felé, hogy intézkedni tudjunk.
-Fizethetek-e Prágában euróval?
-Nem, minden országban csak a hivatalos fizetőeszköz használható, amely Csehországban jelenleg a korona. Ellenben Szlovákia 2009 januárjától bevezette az eurót, itt fizethetünk a közös valutával.
-Az Európai Unión kívüli országba utazom. Milyen beutazási feltételeknek kell megfelelnem? Milyen dokumentumokra lesz szükségem?
-Az egyes országok vízum-,vám- és egyéb rendelkezései nagyon eltérőek lehetnek, tájékozódáshoz kérjük látogassa meg az ország xutazas-honlapját (például Törökország esetében a törökországiutazás.hu weboldalt), vagy a Külügyminisztérium honlapját!
-Köthetünk-e a Millennium Utazási Irodánál biztosítást?
-Igen. Irodánkban EUB-biztosítás köthető, mely sok előnyt hordoz. Ez többek között megmutatkozik az árakban is. Bővebb információt az egyes honlapok "biztosítás" menüpontja alatt találhat.
-Hol található a Millennium Utazási Iroda irodája?
-Irodáink Budapesten a II. és a VI. kerületben találhatók. Budai oldal: Irodánk a Fény utcai piac és a Mammut üzletház szomszédságában található, közvetlenül az utcáról nyílik. Címünk: 1024 Budapest, Fény u. 2. Pesti oldal: A Király utca és az Oktogon közé esik a Szófia utca. Szervezőirodánk a belső udvarról nyílik, a kaputelefonon egyértelműen jelezve, hogy hová kell becsengetni. Címünk: 1068 Budapest, Szófia u. 15. fsz. 1.
-Lejárt az útlevelem érvényességi ideje. Mennyit kell várni az új útlevélre?
-Az igénylést követően a hatóság 30 napon belül készíti el a magánútlevelet. A soron kívüli eljárás (természetesen plusz díj ellenében) öt munkanapot vesz igénybe. A kérelmező az útlevelet postán kapja meg, de kérheti azt is, hogy az okmányirodánál vegye át.
-Szeretném magammal vinni házikedvencemet külföldre. Szükség van-e a kutyusok és cicák számára valamilyen dokumentumra?
-Igen, a határokon fel kell mutatni a kutyák, macskák és vadászgörények számára kiállított egységes igazolványt, amelybe bevezették a veszettség elleni oltást, és a galandféreg ill. kullancs elleni kezelés tényét is (mikro-chippel vagy tetoválással is el lehet látni a házi kedvencet). Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt (oltási bizonyítvány, lehetőleg két nyelvű). A szükséges vizsgálatokat legalább 6 hónappal utazás előtt el kell végeztetni.
